A pénzügyi elnyomás

A pénzügyi elnyomás a kormányok, illetve a hatóságok által alkalmazott módszer a megtakarítók befolyásolására annak érdekében, hogy az egyébként más célra szánt pénzek az állam részére csatornázódjanak át. Leggyakoribb formája, amikor a mesterségesen alacsonyan tartott kamatszintnek köszönhetően egy kormány negatív reálkamattal jut finanszírozáshoz, mely veszteséget a másik oldalon a befektetők viselik. A kifejezést két stanfordi közgazdász alkotta meg 1971-ben és 2011 során került ismét a figyelem középpontjába.

Ennek oka, hogy a 2008-as pénzügyi és gazdasági válság előtti időszakban, illetve a válságkezelés során alkalmazott fiskális expanziónak köszönhetően a legtöbb állam jelentős adósságot halmozott fel. Sok esetben akár a GDP 100 százalékát is megközelíti az államadósság szintje, amely középtávon már komoly finanszírozási problémát jelenthet.

Az államadósság csökkentése többféle módon elképzelhető: vagy egy komoly fiskális kiigazítással – melynek növekedési kockázatai ma már egyértelműek – vagy az adósságfizetés megtagadásával, vagy pedig az adósság elinflálásával. Ezek közül az utóbbi tűnik a legkevésbé fájdalmasnak és a legkisebb társadalmi áldozattal járónak, ugyanakkor befektetői szempontból fontos, hogy egy ilyen környezetben milyen stratégiát követünk.

Az adósság elinflálása

Az adósság elinflálásának érdekében alkalmazott megoldás a következő: a kormányok, illetve monetáris hatóság mesterségesen lent tartja a kamatszintet, illetve adott esetben kötvénypiaci intervencióval a hosszú oldali hozamokat is, miközben az inflációs ráta ennél magasabb is lehet. Ennek következtében kialakul az a negatív reálkamatszint , amely segítségével az adósság csökkenő ütemű pályára állhat. Ez a pénzügyi elnyomás klasszikus példája. Az egyik legjobb történelmi példa erre, amikor a II. világháború után hatalmasra duzzadt amerikai államadósság leépítésének céljából a FED 2,5%-on fixálta a hosszú oldali állampapírhozamokat, miközben az inflációs ráta ennél jóval magasabb szintet ért el. Volt olyan év, amikor a megtakarítók kétszámjegyű negatív reálkamatot szenvedtek el.

Mi lesz a hozamokkal?

Kérdés természetesen, hogy erre a megtakarítók hogyan reagálnak. Elméletileg lehetőségük van arra, hogy más devizában, más régióban magasabb hozamú eszközökbe fektessenek, ennek azonban lehetnek korlátai. Egyrészt a magasabb hozam magasabb nemfizetési kockázattal is járhat, így ezek az eszközök kevésbé vonzóak. Ez történt az amerikai kötvényekkel, melyeket a válság éveiben a FED aktív kötvényvásárlási programja ellenére is szerettek a befektetők, mivel ezeket tekintették biztonságos menedéknek. Másrészt a hatóságok adminisztratív módon is korlátozhatják a tőkeáramlást, például megtiltva a deviza teljes konvertibilitását. Az utóbbi jellemző a mai napig Kínára, ahol a gazdasági szereplők a negatív reálkamatok ellenére sem tudnak más országokban szabadon befektetni, mivel a devizavásárlás engedélyhez kötött.

Mint minden pénzügypolitikai lépésnek, a pénzügyi elnyomásnak is vannak mellékhatásai. A legfontosabb, hogy a megtakarítók egyéb eszközökben próbálják elhelyezni pénzüket. Emiatt komoly árfolyambuborékok alakulhatnak ki az ingatlan- vagy a részvénypiacon. Általában véve is a pénzügyi elnyomás kedvez a reáleszközök árfolyamának, ezek jellemzően felértékelődnek egy ilyen megtakarítói, illetve befektetői környezetben.

 

Móró Tamás, a Concorde vezető stratégája

Ha tetszett, kérjük, ossza meg!

Címkék:

Comments are closed.

Top