Hogyan érdemes iparkodni?

Ipar nélkül a nemzet félkarú óriás – ezt Kossuth Lajos mondta a XIX század első felében. Ez a felismerés azóta is igaz: a gyors fejlődést felmutatni képes gazdaságok mind az ipar „hátán” lettek gazdagok. Ma is jogosan merül fel a kérdés, hogy a gazdaságpolitika helyes úton jár-e akkor, amikor a gazdaságnak eme szeletére kíván összpontosítani, illetve milyen intézkedések segíthetnek a cél megvalósításában.

Kossuth szándéka az volt, hogy a gazdaság szerkezetét úgy alakítsa át, hogy a reformok eredménye egy erősebb Magyarország legyen. A kor szelleméből és geopolitikai adottságaiból fakadóan ennek akkor nem elsősorban a közjó, az elosztható jövedelem bővítése volt a mozgató rugója, sokkal jobban izgatta az államférfiúi gondolatokat a nemzetállam védelme. Ennek a logikának mentén, az USA merkantilista, iparosító politikáját elősegítette az Angliától való függetlenedés kérdése; hasonlóan, az orosz iparosítás kezdete az addig „liberálisnak”, ellenségnek tartott iparos réteg felkarolása a krími háború tapasztalataiból eredeztethető.

A védővámokkal, a know-how importálásával, külföldi mesteremberek elcsábításával támogatott gazdasági szerkezetátalakítás viszonylag könnyű eredményeket hozott, a gazdasági kibocsátás, a technológia gyors fejlődése hozzájárult a gyors felzárkózáshoz és felemelkedéshez.

Kicsit távolabbról szemlélve a folyamatot, elmondhatjuk, hogy az iparosodás eredményeképpen ezekben a sikeres gazdaságokban olyan szerkezetátalakítás ment végbe, melynek során a jóval kevésbé hatékony mezőgazdasági termelésből felszabaduló munkaerő és tőke sokkal nagyobb termelékenységet érhetett el. A gazdaság egésze a korábbinál magasabb hatékonysággal, tartósan magasabb kibocsátás-növekedéssel fejlődhetett. Minden nagy gazdasági csoda alapja az iparosodás erőltetése volt.

Az iparosodás nem csak a gazdaság szerkezetét alakítja át, számos pozitív mellékhatása van. A folyamat során fejlett külföldi technológiák, munkafolyamat-szervezések honosodnak meg a gazdaságban, olyan menedzsereket és munkásokat nevelnek ki a betelepülő vállalatok, akik más cégeknél is később értékes hozzájárulást nyújthatnak. Ráadásul ezekre a fejlett ipari vállalatokra olyan beszállítói, szolgáltatói hálózat települ rá, amelyek egyébként nem jöttek volna létre.

A pozitív példák sora mutatja, hogy az elmaradottság sok oldalról támogatott iparosító politikával legyőzhető, valaha elmaradott országok „szédítő gyorsasággal” emelkedhetnek fel.

Az alacsonyan lógó gyümölcsök már elfogytak

Tévedés azonban azt gondolni, hogy Magyarországon hatalmas potenciál rejlene az ipar részarányának növelésében. Az iparosítás tekintetében az alacsonyan lógó gyümölcsök már elfogytak. A legfrissebb számok azt jelzik, hogy a teljes éves gazdasági kibocsátás közel 23 százaléka származott 2012-ben a feldolgozóiparból – ez karakteresen magasabb, mint a nyugat-európai 15 százalék. Foglalkoztatás tekintetében hasonló a helyzet: a magyar adatok szerint a munkavállalók 20 százaléka dolgozik a szektorban, míg nyugat-európában ez a szám jóval alacsonyabb, és Európa műhelyének tekinthető Németországban se éri el a 18 százalékot. Esetünkben ezért a gazdasági szerkezet átalakítása már nem várható, hogy a fejletlen agrár-gazdaságokéhoz fogható jelentős eredményeket hozzon.

Közepes jövedelmi csapda

A nemzetközi tapasztalatok is egyébként ezt támasztják alá: a közepes jövedelmi csapda (middle-income trap) néven ismert jelenség mögött az húzódik meg, hogy az „extenzív” iparosodási, növekedési fázis viszonylag könnyen adaptálható. Annak a környezetnek a megteremtése azonban, amelyben a gazdaság változatlan szerkezetben is dinamikusan növekszik, úttörő technológiát fejleszt, adaptál, már sokkal bonyolultabb folyamat. A hosszú távú növekedés ugyanis végső soron azon múlik, hogy van-e megfelelően képzett, egészséges munkaerő a gazdaságban, tisztelik-e a magántulajdont, erős-e a jogbiztonság, stabil, kiszámítható szabályozási környezetben működnek-e, vagy hogy adottak-e a megfelelő ösztönzők. Ráadásul ezek a feltételek csak akkor támogatják a vállalkozói kedvet, ha többségük kielégítő minőségben van jelen. Ha ezek közül csupán kevés feltételt tud teljesíteni az ország, abból gyors gazdasági növekedés nem várható, mindig lesznek olyan szűk keresztmetszetek, amelyek akadályozzák a kilátások javulását.

Ezért érdemes figyelni azokat a versenyképességi mutatókra, amelyek a gazdasági fejlettség több részterületét egy kompozit mutatóba sűrítik. A rangsorok jelzik, hogy valóban azokban a gazdaságokban a legjobb a növekedés feltétele, amelyek a legszélesebb körben képesek biztosítani az intézményi feltételeket.

Ráadásul, ha nem tudunk a gazdasági fejlődés komplex igényeinek megfelelni, akkor fennáll a veszélye, hogy egyre inkább a nemzetközi integrációnak azon kedvezőtlen szeletébe csatlakozhatunk be, amelyben ránk a nemzetközi munkamegosztásban csak az olcsó munkaerő miatt lesz szükség. A második unbundling-nak nevezett jelenség arra utal, hogy a technológia- és tőke-intenzív részfolyamatokat a nemzetközi vállalatok máshol végzik. Ha pedig a termelési értéklánc pusztán azon részei kerülnek ide, amelyeknek nagyon kicsi tovagyűrűző hatása lehet a gazdaság többi részére, akkor az iparosodás fent említett pozitív hatásai eltűnnek.

Magyarország előtt ezért olyan komplex kihívások tornyosulnak, amelyeket eddig csak a legsikeresebb országok tudtak megugrani. Az iparpolitika kérdése ma nem az, hogy miként tudjuk az ipar részesedését tovább növelni a nemzeti jövedelem előállításában, sokkal inkább az, hogy milyen intézkedésekkel lehet hazai kis és közepes vállalati szektort mind jobban rácsatlakoztatni az idetelepült nagy nemzetközi ipari vállalatokra, elősegíteni a vállalkozói aktivitást.

Kossuth ma talán nem az óriás második karjáért kiáltana, hanem a kétkarú óriás általános egészségi állapotáért, teljesítő képességéért aggódna.

A cikk eredetileg a Napi Gazdaság március 3-i számában jelent meg.

Ha tetszett, kérjük, ossza meg!

Címkék:

Comments are closed.

Top